Ditró fejlődni akar: ésszel és erővel

A 99%-ban magyar lakosú Gyergyóditrónak nincs magyar parlamenti képviselője – most lehet! – állapították meg az első ditrói fórum résztvevői. Mik József, az Északi Régió (5-ös körzet) képviselőjelöltje és Bende Sándor területi RMDSZ-elnök Puskás Elemér ditrói polgármesterrel november 6-án a nagyközségben beszélgettek a ditrói nézetekről, szükségről, hozzáállásról.

Această prezentare necesită JavaScript.

Sajtóközlemény

–          Apátlan-anyátlan árváknak éreztük magukat magyar parlamenti képviselet nélkül. Itt Ditróban, de Borszék polgármestereként Mik József kollégám is saját bőrén tanulta, milyen, ha 4 évig csak a saját kapcsolatainkkal haladunk – mutatta be Puskás Elemér ditrói polgármester Mik Józsefet a nagyközség kultúrházában estére meghívott RMDSZ-es választmányi tagoknak, korábbi községvezetőknek,”hangadóknak”.

–          Amit szeretnék az elkövetkező időben: ezen az áldatlan helyzeten változtatni, hiszen a 4-es gyergyói körzet képviselője sem tudott rajtunk is segíteni, hiába próbált – saját képviselőre van szükségünk! Mik József vállalkozott arra, hogy kisebb esély ellenére is nekimegy, és ha ügyesen szervezünk, akkor esély van rá, hogy megnyerné a választást, ha nem is 50 plusz egy szavazatszámmal, hanem a visszaosztásból. – mondta az elöljáró.

Van esély: ha nem forgácsolódnak szét a magyar szavazatok

Mint kifejtette, ez Borboly Csaba megyeelnök blogján levezetett magyarázat nyomán azt jelenti: ebben a választókerületben ugyan többségben van a románság – a magyarság aránya 34%-os -, és a legutóbbi választáson a jelenlegi belügyminiszter nyert, de nem az 50% + 1 szavazattal, hanem az újraosztásnak, valamint annak köszönhetően, hogy ő kapta a legtöbb szavazatot. A jelenlegi közvélemény-kutatások szerint a választókerületek többségében – hasonlóan a nyári önkormányzati választásokhoz – 50% feletti eredményt fog elérni a jelenlegi kormánypárt. Ez azt jelenti, hogy a visszaosztásnál nem kap egy mandátumot sem, és ahol a jelöltje nem érte el az 50%-ot, ott a többi jelölő szervezet kapja a mandátumot. Ezen az alapon jók az esélyek az 5-ik választókerületben, mert bár 50%-ot kevés eséllyel  szerezheti meg a magyarság, arra viszont 100%-os az esély, hogy első vagy második legyen az RMDSZ. A lényeg, hogy minél több szavazat érkezzen az RMDSZ-re.

Bende Sándor területi RMDSZ-elnök arra mutatott rá a választókerület magyarságaránya elemzése mellett: Mik József nem átlagos polgármester, hanem az egész térségben “húzóvárossá” fejlesztette Borszéket, abszolút eredmények tekintetében a legeredményesebb polgármester. Ha most nekiindul a választásoknak, az nem karrier, hanem a térség javáért történik, hiszen Mik József Borszéken szeretne élni, itthon akar jó életet.

„Biztonságban tudni itthonunkat”: a borszéki minta

–          A pénz nem minden. Ismerünk olyan “sikeres” embert, akinek hat autó parkol a háza előtt, de a gyerekeivel nincs ideje beszélgetni, és van az a boldogság, amikor érezzük: jó helyen vagyunk, itthonunk biztonságban van, és egy pohár víz is boldoggá tesz, hiszen nem sanyargat senki, nem kilátástalan a jövőnk. – fogalmazott a területi elnök. Hozzátette: régió-átalakítás, alkotmánymódosítás következik a törvényhozásban, és ha a magyar képviselet nincs ott, “elrajzolhatják” a választókörzeteket is úgy, hogy 4 év múlva már 34% magyar erő sem marad a ditróiaknak.

Mik József jelezte: azért szólította meg bemutatkozó találkozóján elsőként a ditrói vezetést és véleményformáló közösséget, mert azt szeretné, közvetlen kapcsolatban, “első kézből” értesülve minden támogatásról és ellenvetésről gyorsan és személyesen értesüljön. Ezért személyes blogot vezet a https://mikjozsef.wordpress.com címen, de telefonszámán is személyesen elérhető minden felvetésben-ellenvetésben.

Vetített borszéki eredményeiből láthatóvá vált a napi 700 fő férőhelyesnek épülő wellnessközpont, de a frissen megnyitott borvízfürdő is, és elhangzott: a gazdasági válság ellenére  a borszékiekre visszaosztott (polgármestersége idején: 2008-2012) beruházási érték 33812 lej.

Amint azt a képviselőjelölt megosztotta:  nem a jövő, hanem a jelen tényei, hogy “ésszel”, megfontolással és a választásokon szükséges lélekjelenléttel a borszéki turisztikai húzóerő munkahelyeket teremt a térségben – ehhez a ditróiak “ereje” változást hozhat.

Ditró kézbevenné a saját sorsa alakítását

A hozzászólók között Petres László úgy fogalmazott:” Ha 34 %-on vagyunk ebben az átkozott körzetben, akkor be kell bizonyítsuk, hogy vagyunk. Ha vagyunk, akkor kell legyünk!” Mint mondta, előző este a Realitatea tévécsatornán román politikusok mondták ki: Erdélyben a magyaroknak helye van, tehát most Ditrónak itt a lehetőség kiállni és megmutatni a közösség akaratát, erejét. Továbbá a hegyvidéki gazdálkodás hathatósabb támogatásának szükségességét kérte  –  ebben Mik József nem támogatást ígért, hanem bejelentette: a borszéki panziókkal máris elkezdődtek az egyeztetések, hogy ezentúl ne a bevásárlóközpontok külföldi termékeiből, hanem a helyi termékekből (például ditrói tenyészállatokból) gazdálkodjanak a konyhán.

Petres Lajos nyugalmazott zenetanár, fafaragó, “ügyrendben” jelezte: nem kérdés, hogy támogatja-e Ditró Mik Józsefet. Emlékeztetett, hogy egy borszéki székely kapun az áll: Hiszek egy Istenben, egy magyar hazában, és Borszék fürdőváros feltámadásában. – ő pedig már látja ezt a feltámadást, “Borszék virágzása immár tény, ezért nem kérdés, hogy el kell menni mindenkinek szavazni.”

–          Akárhogyan szidjuk az RMDSZ politizálását, a szövetség munkáját a kisebbségi történelmünkben nagy erdélyi fejedelmekhez tudom hasonlítani: nem állítom, hogy nem volt hiba, de a helyhatósági választáson is látszott, hogy csak ócsárolni tudtak az ellenfelek. Alternatívát nem adtak.

Puskás Margit iskolaigazgató bátorságnak nevezte Mik József képviselőjelölt indulását. Amint elhangzott, az új magyar párt “szavát megszegve” mégis indított ebben a szórványkörzetben még egy magyar jelöltet: ezért a ditróiaknak összefogva, valóban ésszel és erővel kell viselkedniük a kampányban illetve a szavazás napján. Köllő Béla-Bálint volt községvezető is hasonló vélekedésének adott hangot.

A hangadókkal való találkozást heti találkozók követik a kampányban, a személyes elérhetőség mellett Mik Józseffel Ditró lakóssága utcafórumokon és piacnapokon találkozhat.

Sajtóközlemény

Képgaléria az RMDSZ Gyergyó területi Facebook-oldalán is: http://www.facebook.com/media/set/?set=a.407473485991408.95318.323474891057935&type=1

Acest articol a fost publicat în Presa HU / Sajtóban, Presa HU /Sajtóban și etichetat , , , , , , . Pune un semn de carte cu legătura permanentă.

Lasă un răspuns

Completează mai jos detaliile despre tine sau dă clic pe un icon pentru autentificare:

Logo WordPress.com

Comentezi folosind contul tău WordPress.com. Dezautentificare / Schimbă )

Poză Twitter

Comentezi folosind contul tău Twitter. Dezautentificare / Schimbă )

Fotografie Facebook

Comentezi folosind contul tău Facebook. Dezautentificare / Schimbă )

Fotografie Google+

Comentezi folosind contul tău Google+. Dezautentificare / Schimbă )

Conectare la %s